Húsvéti receptek
Húsvéti foszlós kalács
HOZZÁVALÓK:
3,5 dl tej
1 kk cukor
3 dkg élesztő
50 dkg simaliszt
10 dkg vaj vagy margarin
5 dkg cukor és egy csipet só
3 tojás sárgája
5 dkg mazsola (de lehet mazsola nélkül is)
ELKÉSZÍTÉSE:
1 dl langyos tejbe beletesszük a kávéskanálnyi cukrot és az élesztőt, majd meleg helyen megfuttatjuk. Ha kész, a liszt közepére öntjük, és galuska keménységűre gyúrjuk. Ezután addig pihentetjük, amíg kétszeresére nem dagad. Ha megdagadt, akkor a három tojás sárgáját kikeverjük az 5 dkg cukorral, majd hozzáadjuk a 2,5 dl (szintén langyos) tejet, a 8 dkg megolvasztott vajat és a csipetnyi sót. Ezt összedolgozzuk a pihentetett kovásszal, és hólyagosra keverjük a tésztát. A tészta tetejét szórjuk meg liszttel, majd újból hagyjuk kelni. Ha ismét a kétszeresére nőtt, borítsuk ki a deszkára, és dolgozzuk bele a mazsolát (amelyet előzőleg langyos vízben áztattunk). Először formáljunk belőle három cipót, majd hosszúkás hengereket, ezután jöhet a fonás. Tegyük vajjal kikent formába, és ismét takarjuk le, hogy felvehesse a forma alakját, és annak tetejéig dagadhasson. Ekkor kenjük meg tojássárgájával. Előmelegített sütőben, 200 fokon, 40 perc alatt pirosra sül. A formában hagyjuk kihűlni.
Húsvéti sonka
HOZZÁVALÓK:
nyers füstölt sonka
1 fej vöröshagyma
3-4 gerezd fokhagyma
1 kávéskanál egész bors
babérlevél
sárgarépa, fehérrépa, zeller
4-5 fõtt tojás
torma, mustár, retek
ELKÉSZÍTÉSE:
Előző este áztassuk be a nyers füstölt sonkát annyi hideg vízbe, hogy ellepje. Másnap bő hideg vízben tegyük fel főni. Adjuk hozzá a nagyobb szeletekre vágott vöröshagymát, a fokhagymát, a borsot és a babérlevelet. Ha már félig megfőtt a sonka, adjuk hozzá a szeletekre vágott zöldségeket. Akkor főtt meg, ha a sonka csontját ki tudjuk húzni, mintegy leválik róla a hús. Hagyjuk kihűlni a saját levében, majd vágjuk vékony szeletekre. Készíthetjük kötözött sonkából is a lakomát, ami akkor főtt meg, ha hústűvel átszúrva puhának érezzük. Főzzük keményre a tojásokat, öblítsük le hideg vízzel, majd szeleteljük fel. A sonkát és a tojást tálaljuk a főtt zöldségekkel, tormával és mustárral, és díszítsük retekkel.
