Múlt, jelen, jövő
A Center a második évét tölti. Hegyi Ferenc centermanagert kérdezzük,
mik az általános tapasztalatok sikerességét illetően?
Rövid válaszom: az elvárásoknak megfelelően, kiemelkedően fejlődik. Bérlőink forgalma a nyitás óta kétszámjegyű növekedést mutat, ami azt jelenti, hogy vonzáskörzetünk lakossága elfogadta és megszerette a Centert. Ez a folyamatosan fenálló növekmény azért is örvendetes, mivel a nyitás óta folyamatosan gazdasági recessziós körülmények mellett valósult meg. Büszkén mondhatom, hogy országosan is csak néhány bevásárlóközpont büszkélkedhet ilyen sebességű fejlődéssel, és itt nem említem a város egyéb, hasonló egységeit…
Mennyiben van szerepe a születésnapkor ingyenessé tett parkolásnak?
Nagyon sokban, de nem elsősorban ez a siker záloga. A látogatóink régóta rendkívül ár- és minőségérzékenyek. Legfőképp ezen elvárásoknak kellett megfelelnünk, amikor úgy döntöttünk, ingyenessé tes szük a parkolást. Ezzel a lépésünkkel csupán a bevásárlóközpontban eltöltött idő hosszúságát tudjuk elősegíteni, a forgalomnövekedés csak részben köszönhető ennek, főként a bérlők piackonform üzleti magatartásának eredménye.
Megértették-e a bérlők, hogy Győrnek speciális kereskedelmi státusza van?
A kérdést már részben az előző kérdés kapcsán megválaszoltam, de nem térek ki a konkrét válasz elől sem. Vannak bérlők, akik egyértelműen megértették, és más kereskedelmi politikát folytatnak Győrött, mint az ország egyéb területén – és ez a túlnyomó többség. Ám vannak olyanok is, akiknek az átállás hosszabb időt vesz igénybe. Meggyőződésem, hogy hosszú távon csak azok a bérlők lesznek eredményesek, akik Győr és vonzáskörzete speciális sajátosságait szem előtt tartják.
Mit ért konkrétan speciális sajátosságok alatt? Mitől más Győr, mint az ország többi városa?
Nagyon sokban. Elsősorban földrajzi fekvése, a lakosság igényessége, és a magas vásárlóerő miatt. A vásárlóknak lehetőségük van egy óra utazás után a budapesti, és bécsi árukészleteket és árfekvést választani, és ezt esetenként meg is teszik. A mi feladatunk attraktív árakkal és árukészlettel a vásárlóerő Győrhöz kötése. A városon belül egyelőre a konkurencia nem annyira erős, hogy problémát jelentene számunkra, sokkal inkább az előzőekben említett vásárlói szokások.
A múlt héten megnyílt a Family Center, rövidesen nyit az ETO park, és a távolabbi jövőben a volt Gardénia helyén is új bevásárlóközpont nyílik. Véleménye szerint milyen hatással lesznek ezek az új objektumok az Árkád Győr eredményességére?
A legnagyobb hiba a versenytársak lebecsülése lenne. Minden újonnan megnyíló kereskedelmi egység jövedelem elvonó hatással bír a már meglévőkre. Úgy gondolom, hogy csakúgy, mint a gazdaság más területein, itt is differenciálódás fog lezajlani, melynek kapcsán minden fogyasztó meg fogja találni a neki árban és minőségben legjobban megfelelő árucikkeket. Minden új egység megnyitása a vásárlónak jelent előnyt, hisz a választék szélesedik, ugyanakkor az eladónak feladatot jelent, hisz újra meg újra meg kell újulnia ahhoz, hogy a keskenyedő piaci tortából minél nagyobb szeletet hasíthasson ki. Bérlőinkkel közösen azért a célért dolgozunk, hogy hosszú távon megőrizhessük és erősíthessük a régió első számú és meghatározó bevásárlóközpontja pozícióját.
Az Árkád Híradó olvasói nevében köszönöm az interjút, és tovább sikeres munkát kívánunk.
Visszatekintő
- AZOK A 80-AS ÉVEK! – Divathét 2009. október
- Dobogón a boldog győztesek!
- Mesés karácsony a Grimm testvérekkel
- Megkérdeztük újra
- Megkérdeztük!
- Bor- és sajtkiállításgyermekek
- Múlt, jelen, jövő
- Valami más…
- Harley-Davidson
- Kedves Népem!
- LATE NIGHT PARTY az Árkádban!
- A sors kegyeltje
- Születésnapi ajándékeső
- Kedves Népem!
