Születésnapi ajándékeső
A fődíj, egy csillogó, piros Skoda Roomster ott állt az emelvény közepén. Hegyi Ferenc ünnepi beszéde után az Árkád Lány Arca, Zsuzsa, a nyertes szelvényeket húzta ki. Lapunk korábban már beszámolt róla, hogy a nyereményjáték feltétele között szerepelt, hogy csak az veheti át a nyereményt, aki a helyszínen megjelent. Ha megegyezett a szelvények sorszáma, az üzlet, ahol a vásárlás történt, a lakóhely irányítószáma és a vásárlás dátuma, akkor a közjegyzői főbólintás után lehetett örülni a közel 80 ezer forintos ajándékcsomagoknak. Önök megválaszthatták azt az üzletet, amely legközelebb áll szívükhöz. Nos, örömmel jelentjük, hogy ennek eredményeképpen az Önök választása alapján az Árkád kedvenc üzlete a H&M lett. Gratulálunk mi is! Az Árkád által felajánlott fődíjnak, a Skoda Roomsternek sem kellett sokáig árválkodnia. Ám arra még sokat kell várnia, amíg majd valamikor az új tulajdonosa vezetni fogja. A sors különös játéka – fintora? – lett, hogy az ifjú, aki megnyerte az autót, még nem rendelkezik jogosítvánnyal. Az öröm utáni pillanatokban azonnal kellett telefonon hívni a szülőket, hogy valahogy hazajusson az új autó! Az egyhetes programsorozat lezárásaként a Roy&Ádám kettős egy szenzációs unplugged koncerttel búcsúzott tőlünk – és a születésnaptól.
Visszatekintő
- AZOK A 80-AS ÉVEK! – Divathét 2009. október
- Dobogón a boldog győztesek!
- Mesés karácsony a Grimm testvérekkel
- Megkérdeztük újra
- Megkérdeztük!
- Bor- és sajtkiállításgyermekek
- Múlt, jelen, jövő
- Valami más…
- Harley-Davidson
- Kedves Népem!
- LATE NIGHT PARTY az Árkádban!
- A sors kegyeltje
- Születésnapi ajándékeső
- Kedves Népem!
