Hahó, itt a Mikulás beszél!
A különös történet 1955-ben kezdődött. Egy amerikai kis helyi újság megjelentetett egy áruházi reklámot, amelyben megadták „Mikulás telefonszámát”, ami persze nem volt más, mint az áruház információs vonala. A nyomda ördöge azonban a reklámban elcserélt egy számot, s így a telefonszám tévesen jelent meg. A telefonszám ugyan téves volt, de létező állomáshoz tartozott: a hadsereg szupertitkos Continental Air Deffense Commandjának (Konti¬nentális Légvédelmi Parancsnokságának) telefonszáma volt, amit csak az Egyesült Államok elnöke és a légierő parancsnoka ismert. A Légvédelmi Parancsnokság központja a Cheyenne hegységben, mély, sziklába vágott bunkerben fészkelt, ahol hál’isten meglehetősen eseménytelenül teltek a napok, hónapok, évek. Valaki persze mindig ült a telefonnál, mert akkoriban nagyon időszerű volt a III. világhá¬ború kitörése.
1955 egy decemberi napján Harry Shoup kapitány ült a telefonnál, lába az asztalon, újságját olvasgatta, mikor megcsörrent a telefon. Rémülten kapta fel, átfutott az agyán, hogy az oroszok interkontinetális rakétái már úton vannak Amerika felé, és az elnök akar érdeklődni a Légvédelmi Parancsnokságon, mikor csapódnak be. Legnagyobb megdöbbenésére azonban egy kisfiú hangját hallotta, aki a Mikulást kérte, majd elkezdte felolvasni kívánságlistáját. Shoup látni vélte a gimnasztyorkás KGB ügynököt a vonal túlsó végén, amint elváltoztatott hangon próbál az ő bizalmába férkőzni, de aztán visszanyerve hidegvérét, felelgetni kezdett a kisfiúnak. Az egy ponton azonban gyanút fogott, és felkiáltott: „Hé, te nem is a Mikulás vagy!” A ravasz kapitány azonban rögtön kivágta magát: „Hohó! Én a Mikulás egyik segítője vagyok, fiam. Most pedig légy jó kisfiú, és bújj be gyorsan az ágyba.” Ám alig tette helyére a kagylót, az újra megcsörrent.
Azon az estén az egész stáb azzal volt elfoglalva, hogy Mikulás nevében az amerikai gyerekekkel társalogtak. Mindanyiunk szerencséjére mind¬erről mit sem sejtettek az oroszok, mert különben talán küldtek volna ők is néhány interkontinentális rakétát ajándékba. A telefonszám futótűzként terjedt, a lapok megírták, hogy a Mikulás tényleg fogadja a gyerekek hívását, a gyerekek pedig lelkesen telefonáltak. A Légvédelmi Parancsnokság felnőtt a feladathoz: felfedni nem akarták a szupertitkos programot, a telefonvonalat pedig nem akarták megszüntetni, hisz akkor elvettek volna valamit gyermekeik álmából. Így aztán karácsony táján minden évben Mikulás-szolgálatot szerveztek, és szorgalmasan válaszolgattak az évről-évre növekvő számú hívásra.
Később nyilvánosságra hozható volt, hogy a közben NORAD (North American Aerospace Command= Észak-amerikai Légtér Parancsnokság) névre átkeresztelt bázist hívogatják a gyerekek, s ekkor a szolgálat új funkciót talált magának: ettől kezdve radarral követték Mikulás szánjának útjá az Északi-sarktól az amerikai városokig. Aki felhívta őket, annak mindig jelentették, hogy hol tart éppen a Mikulás.